2007. április. 20. 12:16 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 20. 12:18 Itthon

Öt és fél év börtön a számítógépes csalónak

A Pécsi Ítélőtábla jogerős határozatában helybenhagyta az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. egykori pénzügyi szakértőjének büntetését, akit korábban öt és fél év börtönre ítéltek, mert mintegy 128,4 millió forintot csalt el cégétől.

A táblabíróság Krémer László vezette büntető tanácsa megváltoztatta az első fokon eljárt Baranya Megyei Bíróság ítéletének minősítését, és Tóth Csabát nem sikkasztás, hanem folytatólagosan, különösen nagy kárt okozó számítógépes csalás miatt marasztalta el.

A bíróság a vádlottat kötelezte a kár, annak kamatai, továbbá az eljárási illeték, azaz összesen több mint 130 millió forint megfizetésére.

A tényállás szerint a ma 33 éves férfi az áramszolgáltató társaság számviteli és pénzügyi osztályán pénzügyi szakértőként tevékenykedett. Feladatai közé a bankszámlák forgalmának figyelése, a bankszámlák feletti rendelkezés, továbbá a banki terminálokon elektronikus adatállományok továbbításának, fogadásának, archiválásának megszervezése és végrehajtása tartozott.

Tóth Csaba munkakörének lehetőségeivel visszaélve 2004. január 10. és 2005. június 1. között kilencven jogtalan átutalást indított az E.ON folyószámlájáról két különböző banknál vezetett saját számláira. Az így átutalt 128,4 millió forintot több nagyobb részletben felvette, és szerencsejátékra, illetve más, ismeretlen célokra költötte.

A pénzügyi szakértő a csalást úgy követte el, hogy cégénél az átutalásokra váró tételek közé a saját számláira szántakat is beillesztette, vagyis csoportos átutalásokat hozott létre. Bár a banki átutalásokhoz két személy aláírására volt szükség, a Tóth Csabán kívül erre jogosult másik személy aláíráskor az átutalandó tételeket már nem, csupán a végösszegeket látta, így jóváhagyta a tranzakciókat.

A vádlott a jogtalan utalások leplezésére megváltoztatta a főkönyvi számlát, nyolcvanhatszor bankköltségként, négyszer kapott bankkamatot csökkentő tételként számolta el a saját számlájára irányított összegeket.

A csalásra úgy derült fény, hogy Tóth Csaba egyik bankja pénzmosás gyanújával bejelentést tett a rendőrségre, mivel feltűnt, hogy a férfi számlájára két-három naponta 500-700 ezer forint közötti összegek érkeznek, s azokat az ügyfél néhány napon belül készpénzben fel is veszi.

Az fegyelmit indított a pénzügyi osztály további négy dolgozója ellen is. Közülük időközben egyet elbocsátottak, hármat elmarasztaltak.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.