2007. április. 06. 14:13 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 06. 14:14 Itthon

Kilenc-kilenc induló és érkező járatot kellett törölni a sztrájk miatt

Eddig a sztrájk által érintett több mint 40 járatból 9 érkezőt és 9 indulót kellett törölni pénteken - mondta el a Budapest Airport szóvivője.

A földi kiszolgálást végző Celebi GH kfkt.-én csütörtökön délután fél háromtól szombaton délután fél háromig hirdetett sztrájkot a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ). A sztrájk első napján 3 légitársaság 5 járatát törölte, a többi már késésekkel, de elindult.

Pénteken valamennyi járatát törölte az EasiJet, a Lufthasa, és az Alitalia, valamint járatot törölt a British Airways is. A Lufthansa és a British Airways azonban jelezte utasainak, hogy más járatokkal eljuttatják őket úti céljukhoz.

A Malévet és a Malév által kiszolgált légitársaságokat a kétnapos munkabeszüntetés nem érinti, ezek a járatok menetrend szerint közlekednek. A Malév a tervek szerint délután egy londoni 170 férőhelyes sűrítőjáratot is elindít a gatwicki repülőtérre. Erre a járatra automatikusan átkódolják azoknak a Malév jeggyel rendelkező utasoknak a jegyét, akik a British Airways járatával utaztak volna.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.