2007. április. 06. 20:53 Utolsó frissítés: 2007. április. 06. 21:21 Itthon

Mentőben halt meg a továbbküldött beteg

A mentőautóban halt meg az a beteg, akit az új beutalási rendnek megfelelően, tovább kellett szállítani a hódmezővásárhelyi kórházból Szentesre.

Szentesi kórház, sürgősségi tömb. A beteg idáig már
nem jutott el.
Egy 67 éves mindszenti férfi pénteken rosszul lett, majd mentővel a hódmezővásárhelyi kórházba szállították. Ott  az orvosok ellátták, ám az április 1-én életbe lépett új beutalási rendnek megfelelően, tovább kellett küldeniük a 27 kilométerre lévő Szentesre- jelenti a HavariaPress.

Útközben a beteget kétszer is újra kellett éleszteni, a második életmentési kísérlet azonban sikertelen volt, így a mentőautóban, útban két kórház közt halt meg a férfi. A hódmezővásárhelyi kórház orvosainak véleménye szerint élete egyértelműen megmenthető lett volna, ha ott maradhat, nem kell továbbszállítani.

Lázár János, a város polgármestere az eset kapcsán feljelentést tesz az ügyészségen, mivel szerinte a férfi haláláért az új beutalási rend okolható. A fideszes politikus szerint a mindszenti férfi "a kormány egészségügyi reformjának első halálos áldozata". Az önkormányzat nevében felhívta a kormányt, hogy "azonnali hatállyal állítsák vissza az április 1-je előtti ellátási rendet, hiszen a mai helyzet minden itt és a környéken élő életét veszélyezteti."

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.