A szoci Amőba után jön az SZDSZ-es Puzzle
Puzzle néven megalakul a fiatal liberális politikusok hálózata, amelynek célja, hogy összefogja az SZDSZ-ben tisztséget betöltő fiatalokat - jelentette be Gusztos Péter ügyvivő szerdán.
A Puzzle a liberális párt jövőjéért dolgozik, az SZDSZ politikai stratégiai kérdéseiben hallatja a hangját, elsősorban párton belül - mondta Gusztos Péter SZDSZ-es politikus szerdai sajtótájékoztatóján. A hálózat keretében a fiatal képviselők, képviselő-jelöltek, a helyi csoportok elnökei, ügyvivők negyedévente értékelnék a liberális párt helyzetét, és megfogalmaznák javaslataikat - közölte Gusztos Péter.
Hangsúlyozta: az elnökválasztási kampányban mindkét jelölt előremutató javaslatokat fogalmazott meg az SZDSZ és fiatal tagjai viszonyáról. Támogatják, hogy ezek közül minél több megvalósuljon - tette hozzá, majd kifejtette: a hálózat nem ifjúsági szervezet, nem választ vezetőket, nem vesz részt a mindennapi politikai küzdelmekben, és szoros kapcsolatra törekszik az SZDSZ Új Generációval.
A Puzzle életre hívásáról szóló nyilatkozatot Gusztos Péter mellett John Emese ügyvivő, Csőzik László és Merker Dávid (az országos tanács tagjai), valamint Léderer András, az Új Generáció elnöke írta alá. Többségük jelen volt a sajtótájékoztatón is.