2007. március. 21. 09:06 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 21. 09:10 Itthon

A Kossuth tériek megdicsérték a vandálokat

Rendbontás nélkül véget ért kedd este 21 óra után a fővárosban a Kossuth téri tüntetés, ahol mintegy 300-an követelték árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtatva Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását.

Miután a rendőrség hétfőn hajnalban újra megnyitotta az Országház előtti parkolót, keddtől egy hétig minden este tüntethetnek a Kossuth tériek. 

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője azt mondta, a rendőrség azért bontotta le a téren a kordont, mert felismerte, hogy bármikor kitörhet olyan zavargás, ami "emberéleteket követelhet és vér folyhat a pesti utcákon". Az ügyvivő dicsérte azokat a rendzavarókat, akik március 15-én az Andrássy úton összetörték a telefonfülkéket és gyújtogattak, mert véleménye szerint megmutatták a kormánynak, hogy sürgősen távoznia kell. 

A tüntetők a rendőrség által 21 óra 30 percig tudomásul vett demonstráció befejezése előtt elénekelték a székely, illetve a magyar himnuszt, majd többször azt skandálták, "Gyurcsány, takarodj!", ezt követően többségük elhagyta a teret.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.