2007. március. 19. 10:48 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 19. 10:51 Itthon

Az Andrássy útra költözött a tőzsde

A Deák Ferenc utcai székhelyéről az Andrássy út 93. szám alatti, egykori Herzog palotába költözött a Budapesti Értéktőzsde.

A tőzsde hétfői közleménye szerint a költözést zavartalanul, kereskedési szünnap elrendelése nélkül sikerült megszervezni, így március 19-én már az új épületben kialakított virtuális parketten nyitottak a piacok. A költözést az indokolta, hogy a Deák Ferenc utcai székházat tulajdonosa, az Orco Property Group átépíti és a jövőben áruházként üzemelteti majd.

A Budapesti Értéktőzsdének 1990-es újraalapítása óta ez a harmadik székhelye. A Deák Ferenc utcai székház 15 évig adott otthont a BÉT-nek, előtte a Váci utcai Trade Centerben folyt tőzsdei kereskedés.

A börze öt plusz öt éves bérleti szerződést kötött a jövőben Tőzsde Palota néven működő ingatlanra - közölte az épület fejlesztője, és a tulajdonosi kör képviselője, az A1 Csoport.

A nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég a hétvégi közleménye szerint mintegy 277 millió forintot fordított a patinás épület felújítására és részbeni átalakítására. A teljes projekt értéke közel kétmilliárd forintot tesz ki.

A csaknem egy évig tartó munkálatok során 2500 négyzetméternyi területet újítottak fel, valamint sor került az épület részleges belsőépítészeti átalakítására is. A fejlesztési folyamat végére a 19. század végén épült villa egyszerre tartotta meg patinás voltát, és vált korszerűen felszerelt A kategóriás irodaházzá.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.