2007. március. 19. 19:53 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 19. 19:53 Itthon

Még mindig patthelyzet Ferihegyen

Sztrájkbizottsági egyeztetés kezdődik, miután hétfőn sem született megállapodás a ferihegyi repülőtér munkáltatói és a szakszervezet között a földi kiszolgálásban foglalkoztattak jövedelméről és a munkakörülményeik rendezéséről - közölte Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke hétfőn este.

Az LDFSZ hétfőn folytatta a Budapest Airport Zrt. üzemanyag-kiszolgáló cégénél, a Rük Kft.-nél a múlt héten megszakadt egyeztetéseket, amelyről korábban a szakszervezet elnöke azt mondta, hogy lát reményt a megegyezésre. Ezzel szemben a szakszervezet a tárgyalásokat követően csalódásának adott hangot, mivel - mutatott rá Csorba Attila - az ügyvezetésnek az egyeztetésen megközelítően 1.500 forint mozgástere volt csak.

A Malév esetében a szakszervezet véleménye szerint úgy tűnik, hogy a menedzsment hajlandó lesz tárgyalóasztalhoz ülni az érdekképviselettel, hogy folytassák a februárban megszakított tárgyalásokat.

A korábban a Budapest Airporthoz tartozó, majd később török kézbe kerülő földi kiszolgáló Celebi GH Kft. nem változtatott egy hete közölt ajánlatán. Csorba Attila szerint az 5 százalékos ajánlat csalóka, mivel a munkarendet és a munkaidő-beosztást akarja a munkáltató úgy megváltoztatni, amely újabb terheket róna a munkavállalókra.

A szakszervezetek szerdán közös sajtótájékoztatón ismertetik álláspontjukat a kialakult helyzetről, ám Csorba Attila korábban az MTI-nek elmondta, hogy megegyezés hiányában elképzelhetőnek tartja, hogy sztrájkot hirdetnek, ami megbéníthatja a teljes ferihegyi légi forgalmat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.