2007. március. 06. 15:27 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 06. 15:06 Itthon

Jogerősen elítélték Kaiser Edét

Jogerősen 1 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte egy nyolc évvel ezelőtti ékszerlopás miatt a móri ügyben ismertté vált Kaiser Edét a Fővárosi Bíróság kedden.

 Kaiser Edét a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt másfél éve jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla. Az utóbbi hetekben azonban az ügyben új gyanúsítottakat nevezett meg a Nemzeti Nyomozó Iroda, Kaiser Ede védője pedig perújítást kezdeményezett a vádhatóságnál. Kaisert nemcsak a móri ügy, de más súlyos bűncselekmények, fegyveres rablások miatt is elítélte a bíróság.
 
Az ékszerlopási ügyben az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság egy éve mondta ki Kaiser és négy társa bűnösségét. A tényállás szerint 1999 márciusában a fővárosi Mammut bevásárlóközpont ékszerboltjában az ügy negyed- és ötödrendű vádlottja gyűrűvásárlás ürügyén elterelte az eladó figyelmét, eközben a másod- és harmadrendű vádlott álkulccsal kinyitotta a vitrint, és ékszereket vett ki belőle. Kaiser, a per elsőrendű vádlottja figyeléssel biztosította társai cselekményét. Kaiser bűnösségét bűnsegédként jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntettében mondta ki az elsőfokú bíróság.
 
Az ékszerlopási ügy másodrendű vádlottja, Kiglics Attila, aki a móri üggyel együtt tárgyalt fegyveres rablásokban Kaiser vádlotttársa volt, és terhelő vallomást tett Kaiserre, amiért 25 millió forintos nyomravezetői jutalmat vehetett fel. Kiglicset első fokon az ékszerlopási ügyben bűnszövetségben elkövetett lopás miatt mondták ki bűnösnek, és ezért egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték.
 
Kaiser Ede vonatkozásában kedden a Fővárosi Bíróság az elsőfokú ítélet jogerőre emelésével lezárta a nyolc évvel ezelőtti ékszerlopási ügyet.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.