2007. február. 26. 19:32 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 26. 19:37 Itthon

Magyar Rádió: harminc százalékos leépítés?

Még az idén elbocsátja munkatársainak mintegy harminc százalékát a Magyar Rádió - értesült a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának egyik tagjától a testület hétfői ülésén elhangzottakról az MTI.

Az MTI forrása szerint Such György rádióelnök egyebek mellett arról beszélt: lefaragni csak a bérekből és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadásokból tud a jelenleg körülbelül 1400 belsőssel működő társaság. Az MTI úgy tudja, sem az nem hangzott el a tanácskozáson, hogy mikor, sem az, hogy melyik területről hány munkatársat bocsátanának el; azzal kapcsolatban sem határozott meg konkrét dátumot az elnök, hogy mikor indulna a leépítések előfeltételeként említett optimalizálás jegyeit magán viselő új műsorstruktúra. 

Such György hétfő este elhárította az MTI érdeklődését, mint mondta, az ülésen a testületi tagoknak szóló tájékoztatás hangzott el. 

Az utóbbi hónapokban a másik két közszolgálati médium már jelentett be létszámleépítést: a Magyar Televízió a múlt év utolsó napjaiban tette közzé, hogy 1900-as munkatársi állományát másfél százzal csökkenti, míg az eddig 580 belsőssel működő Duna Televízió ötven embertől válik meg.


Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.