2007. február. 24. 18:08 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 24. 18:06 Itthon

A BRFK tudomásul vette a március 15-i Fidesz-rendezvény helyszínét

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton tudomásul vette a Fidesz bejelentését, miszerint a párt március 15-én az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja ünnepségét - közölte az Jármy Tibor, a BRFK szóvivője.

A Fidesz operatív igazgatója, Nyitrai Zsolt még csütörtökön közölte: az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja a Fidesz március 15-i ünnepségét.

A párt említett közleménye szerint a Fidesz csütörtökön a vonatkozó jogszabályok szerint jelentette be a rendőrségen, hogy március 15-én 16 órakor ünnepséget tart az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, illetve az oda vezető útvonalon: a Szabad sajtó út - Kossuth Lajos utca - Rákóczi út szakaszon. Még ezen a napon Orbán Viktor Fidesz-elnök egy televíziós interjúban arra szólította fel a kormányt, hogy maradjon távol március 15-től.

A kormányszóvivő pedig pénteken, a Fidesz-ünnepségre vonatkozó bejelentésre reagálva azt mondta: a párt vezetőinek felelőssége, hogy milyen helyszínt választanak a március 15-i nagygyűlésüknek.

A szocialisták szerint a Fidesz a helyszínválasztással "megadta a jelet a politikai ultráknak". Nyakó István kijelentette: a Fidesz helyszínválasztásának üzenete egyértelmű: "fontosabb a rendbontóknak tetszeni, mint a rendre vigyázni".

A bejelentés napján Kóka János, az SZDSZ egyik elnökjelöltje - egy kereskedelmi rádiónak adott interjúban - azt javasolja, a Gönczöl-bizottság véleményezze a Fidesz március 15-ei ünnepségének helyszínét.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.