2007. február. 24. 10:39 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 24. 10:10 Itthon

Draskovics: világos követelményrendszert a kormányzásban!

Draskovics Tibor nem lát olyan embert a kormányban, aki a neoliberális tan jegyében a piacnak engedne. Az államreformért felelős kormánybiztos erről A harmadik köztársaság alkotmányos rendje című konferencián beszélt pénteken Budapesten.

"Néhányan úgy látják, hogy az államreform arról szól, hogy az állam legyen kicsi, töpörödjék folyamatosan, közben egy neoliberális doktrína jegyében engedjen a piacnak. (...) Én ma nem látok olyan embert, sem a kormányban, sem pedig azon kívül, aki ezt akarná, még olyat sem, aki ezt mondja" - hangsúlyozta Draskovics Tibor.

A kormánybiztos szerint világos követelményrendszert kell kidolgozni a kormányzásban és átláthatóbbá kell tenni az intézményrendszert. Draskovics Tibor kiemelte, hogy felül kell vizsgálni az állami feladatok körét, az állami feladatokat pedig nagyobb mértékben kell elektronizálni.

Új alkotmányra van szükség, ebben az esetben lehet átfogó államreformról beszélni – mondta Sárközy Tamás a Corvinus Egyetem tanára. A professzor szerint nem túlcentralizált, nem túltagolt kormányzati struktúra kellene, a közigazgatási irányítás mellett menedzseri kormányzásra lenne szükség. Olyan kormányzásra van szükség, amely elszakad a paternalista szociális állam hagyományaival, ugyanakkor nem esik át a másik végletbe, a neoliberális értékelvbe - mondta. Sárközy Tamás kiemelte, hogy a kormánynak együtt kell működnie az alkotmányos ellensúlyokkal és a civil szervezetekkel is.

A pénteki tanácskozáson felszólalt többek között Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója, Tölgyessy Péter, az MTA tudományos munkatársa, Gombár Csaba, a Pénzügykutató munkatársa, Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet igazgatója és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.