2007. február. 12. 12:43 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 12. 12:46 Itthon

Nem kértek közterület-használati engedélyt a neonácik

Nem kért közterület-használati engedélyt a budapesti Hősök terén szombaton megtartott rendezvény szervezője a fővárosi önkormányzattól. Domokos Endre János hétfőn azt közölte azért nem tartották szükségesnek az engedély megkérését, mert nem építettek színpadot.

"Mivel a rendezvény a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik, ezért ehhez nem kell közterület-foglalás, és mivel színpadot nem építettünk, nem helyeztünk ki semmit" - fogalmazott Domokos Endre János, aki a szombati rendezvényt "magánszemélyként" jelentette be a rendőrségen. "Talpas hangszórók voltak, egy hangszóró összességében körülbelül 35 négyzetcentiméternyi közterületet foglalt el" - tette hozzá.

Szerinte rendezvényük a "gyülekezési jog hatálya alá tartozik, tehát nem kulturális rendezvény, nem vallási rendezvény. Ehhez tudomásunk szerint nem kell (engedély), csak hogy ha színpadot akarunk építeni" - fogalmazott.

Domokos Endre János korábban a Vér és Becsület Kulturális Egyesület vezetője volt, ám a szervezet feloszlatását a Fővárosi Főügyészség 2003 februárjában kérte a bíróságtól. A főügyészség arra hivatkozott, hogy a civil szervezet tagjai az egyesületi törvénybe, az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézetekkel azonosultak, és azokat képviselték.

A 2005-ben született jogerős ítélőtáblai határozat szóbeli indoklásakor elhangzott, hogy az egyesület képviselői számos rendezvényen hungaristának, nemzetiszocialista irányultságúnak nevezték magukat és szervezetüket.

Ughy Attila, a fővárosi szakbizottság fideszes elnöke emlékeztetett arra, hogy a fővárosi közterületen a hangosító eszközök használatát akkor is be kell jelenteni, ha azok csak egy "zsámolynyi" helyet foglalnak el.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke vasárnap arról beszélt: érdemes feltenni azt a kérdést is, hogy az MSZP-SZDSZ többségű fővárosi vezetés és annak a szakbizottsága hozzájárult-e a demonstrációhoz. Az a kérdés, ha hozzájárultak, akkor azt miért tették, ha pedig nem, akkor a rendőrség miért nem akadályozta meg a megemlékezés megtartását - folytatta.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.