2007. január. 18. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 18. 08:28 Itthon

Lendvai: konfliktus az MSZP és az egészségügyi tárca között

Egyeztetési probléma miatt alakult ki konfliktus az egészségügyi tárca és a szocialista képviselők között a kórházlista és az ágyszámok kapcsán - közölte Lendvai Ildikó.

Az MSZP frakcióvezetője úgy fogalmazott: számítani lehetett arra, hogy a kórháztörvény parlamenti vitájánál élesebb konfliktussort hoz a konkrét struktúra kialakítása. A szocialista képviselők az egészségügyi szakemberekkel és a tárca erre kijelölt vezetőivel egyeztettek, de ezen a miniszter személyesen nem vett részt.

Lendvai Ildikó úgy látja, hogy a kórházlista és az ágyszámok miatt kialakult vita nagyobb része szükségszerű volt, a kisebb része pedig ebből az egyeztetési problémából fakadt: a miniszter - aki nem volt jelen a megállapodásoknál - újabb szempontokat érvényesített a javaslat-listán.

„Ezen túl leszünk egy nagyon nehéz egyeztetéssel, amely jobb esetben már a regionális egészségügyi tanácsokban kialakítja a végleges szerkezetet, vagy ennek híján a miniszter végső döntésének előkészítésében újból megpróbáljuk összehangolni a tárca racionalizáló szempontjait azzal a szocialista társadalompolitikai követelménnyel, hogy a területi kórházat mindenki elérhesse 30-35 km-en belül, és csökkenjenek a megyék közti ellátottsági különbségek” - közölte.

Lendvai Ildikó a koalíciós együttműködésről azt is mondta, hogy nagyobb nehézséget nem vár az első félévtől, az igazi koalíciós vitákat ugyanis többnyire a jogszabályalkotás váltja ki. „A törvényhozási munka nehezén pedig túl vagyunk” - hangoztatta.

A frakcióvezető elismerte, hogy nem lesz könnyű az első félév a kormánypártoknak, mert mindkettőnél egy hónap különbséggel tisztújítás lesz. Mint mondta, az SZDSZ-ben a szokásosnál nyitottabb a helyzet.

„A személyi változással a párt karakterében is lehetnek hangsúlyeltolódások. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekünk szocialistáknak ez teljesen mindegy, de természetesen tiszteletben tartjuk az SZDSZ döntéseit” - mondta.

A frakcióvezető szerint a második félévében az alkalmazkodási nehézségeken, a változások sokkján már túljut az ország, és konszolidáltabb viszonyok lesznek. „Addigra ugyanis (...) bejáratódik, hogy ki fizet vizitdíjat és ki nem, hogy működik mindez technikailag - hangoztatta a szocialista politikus.

 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.