2007. január. 04. 16:12 HavariaPress Utolsó frissítés: 2007. január. 04. 16:10 Itthon

Kihallgatták a vízbe veszett gyerekek szüleit

Kihallgatta a rendőrség a szerdán Mohácsnál vízbe veszett gyerekek szüleit. A házaspár kórházi kezelése miatt erre tegnap még nem kerülhetett sor, a mai kihallgatásról azonban további részletek még nem ismeretesek. Az ügyben egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik eljárás, a hivatalos megfogalmazás szerint halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt.

Tegnap két gyermekkel merült a Dunába egy személyautó a mohácsi kompnál. Az esetnek szemtanúi voltak a gyerekek szülei, akik néhány perccel azelőtt szálltak ki a kocsiból, hogy az autó a lejtős partoldalon gurulni kezdett. A szülők megpróbálták megállítani a kocsit, de nem jártak sikerrel. A reggel elsüllyedt autót dél körül találták meg a búvárok, de a két gyereket azonban nem lehetett megmenteni.

A tragédiában egyébként az is közrejátszott, hogy a meredek újmohácsi komplehajtó nyílegyenesen vezet a töltés szintjétől a folyóig. Ha ugyanis a lehajtó vonalvezetését egy vagy több iránytöréssel alakították volna ki - ahogy az sok más révnél látható - akkor ilyen baleset nem következhetett volna be. A lehajtó biztonságosabbá tételével azonban eddig senki nem törődött, mert a terület egyfajta senki földjének számít: közigazgatásilag ugyanis Baranya megyéhez tartozik, a közútkezelõi teendõket viszont már évekkel ezelőtt átadták a Bács-Kiskun Megyei Közútkezelőnek.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.