2007. január. 03. 13:12 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 05. 10:08 Itthon

Meghalt a két gyermek, akikkel egy autó csúszott a Dunába

Mindkét gyermek életét vesztette abban az autóban, amely szerdán reggel az újmohácsi révnél a Dunába csúszott.

Az autót délben búvárok megtalálták, tűzoltók segítségével kiemelték, a benne tartózkodó három- és ötéves gyermek azonban megfulladt, a mentőegységnek nem sikerült újraéleszteniük őket.

© Fóris Gábor
A különös baleset szerdán kora délelőtt, negyed tíz körül történt a baranyai városban, a Mohácsi-szigeti kompkikötőnél - értesült a HavariaPress. Információk szerint egy család személyautóval érkezett a komphoz, ahol a szülők az átkelésre várva kiszálltak a járműből. A két - három, illetve hét éves - gyerek azonban bent maradt a kocsiban, amely ezután váratlanul belegurult a folyó vizébe és azonnal elmerült.

Gál Vilmos alezredes az eset körülményeiről elmondta, hogy a háromajtós, Ford típusú személygépkocsi késve érkezett a révhez. A megállást követően az apa elfutott jegyet váltani, az anya pedig a kocsi hátuljához ment, amikor a jármű elindult, és a hátsó ülésen két gyermekkel a komp mellett a vízbe esett.

A szülők a jármű után futottak, megpróbálták megállítani, de nem sikerült. Beugrottak a vízbe, hogy mentsék gyermekeiket, de az autó egy percen belül elsüllyedt.

A rendőrkapitány beszámolt arról, hogy a baleset oka az eddigi vizsgálat szerint az volt, hogy a kocsit nem rögzítették megfelelően.

A baleset egyik szemtanúja arról számolt be, hogy az autó, melyben ő négy vagy öt embert látott, a kompra akart felhajtani, amikor megcsúszott és a Dunába esett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesethez a bajai tűzoltók vonultak ki, de a terület nem Bács-Kiskun, hanem Baranya megyéhez tartozik, ezért a nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság folytatja.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.