2006. december. 31. 14:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. január. 01. 10:08 Itthon

Tanácsok évelejére: láss hozzá a trágyahordáshoz!

Szilveszter estéjére Wellington-filét, pulykát gombával, gesztenyepirét, sajtot, gyümölcsöt, aprósüteményt és puncsot; újév napjára húslevest, malacpecsenyét, fánkot, spékelt őzgerincet áfonyával, puncskrémet, déli gyümölcsöt, sajtot és feketekávét javasolt polgárnak-gazdának az ellenzéki Budapesti Hírlap Kincses Kalendáriuma 1898-ból. Az ételsorok mellé más útravalót is kapunk.

Hogyan ünnepeltek eleink?
A téli, karácsonyi ünnepkör advent kezdetétől farsangig tart. A régi ünnepekről írt cikkünket itt olvashatja. Kattintson ide!
Januárban (az újra felfedezett nevén a boldogasszony havában) elsősorban a felkészülés és a szinten tartás határozta meg a ház körüli tennivalókat jó száz éve. Bár az ódon tippek akár politikai hasonlatoknak is tűnhetnek ma, figyelmezzünk inkább azok összetettségére, mennyi tennivalója akadt a gazdának akkor is, amikor éppen pihenő időszakát töltötte, mondván „év elején alig van dolga”.

A ház és az udvar körül évkezdetkor – ha voltak – kijelölte a cselédeknek a teendőket, befejezte a cséplést, megrostálta az eladásra váró gabonát, a többit pedig megforgatta. Szeme a gépeken, eszközökön, építési anyagokon, a jégvermen és a gyümölcsös kamrán. Ha baj volt, ugrani kell – haladék nélkül. „Az új zsákokat, ponyvákat meg kell bélbélyegezni, hogy el ne tévedjenek” – fogalmazott eufémiával a kalendárium.

Az istállókban se állt meg az élet. Bár a lovakat télen például nem használták nehéz munkára, velük is észen kellett lenni. Csökkenteni lehetett például az abrakporciójukat. A hasas teheneknél vigyázni kellett, nehogy túl hideg legyen a nekik szánt marharépa. A juhoknál is vemhes álltakora kellett a leginkább ügyelni, elsősorban a visszahajtásnál, nehogy megnyomódjon a hasuk. A disznókat délutánonként még a hideg januárban is megjáratták, hogy jobb legyen a hangulat. A baromfit is persze naponta kellett etetni, a méhesben pedig figyelni kellett, hogy a kasokban, kaptárakban a hőmérséklet nehogy fagypont alá szálljon.

A mezőn a legnagyobb gondot a „lágy idő” okozhatta, gondoskodni kellett a hólé elvezetéséről. „A trágyahordáshoz teljes erővel hozzá kell látni” – utasít kérlelhetetlenül a mindentudó. A rétnek se ártott a talajerő-visszapótlás: földkeverék vagy szalmás sertéstrágya kiszórása oda is javallott volt.

A gyümölcsösben is a gazda az úr, alfa és ómega. A kiszáradt fákat kivágja, a már meggyökeresedett, nagyobb és erősebb fákat pedig átülteti. A faültetés dandárja persze majd csak később kezdődik, de jelentős előrelátásra vallott, ha a gödröket kiásta, az oltóviaszt vagy a fatapaszt már jó előre beszerezte. A konyhakertben a melegágyak előkészítéséé és persze a trágyázásé a főszerep januárban.

A szőlő is igényli az előrelátást, a telepítéshez a sima és a gyökeres vesszőket elő kell készíteni, ezeket ésszerű a pince nyirkos homokjába dugni, hogy azokban a szárazság , a penész vagy az egér kárt ne tegyen. A pince egyébként is enyhet adhat a megfáradt gazdának, aki itt sem marad dolog nélkül. Az újbor kezelése fáradságos, ámbátor igen boldogító kötelessége volt. A fejtés vagy a kénezés mellett arra is szeme volt, hogy ha nagy a hideg, a pinceablakot szalmával vagy szalmás trágyával (bizony!) zárja le.

Így aztán a gazdasszony kandi tekintetétől védve nyugodtan áldozhatott Bacchusnak. Igaz, a kalendárium intése szerint csak mértékkel. Mert, s erre az ellenzéki, 48-as alapon álló tanácsadó nyomatékkal hívja fel a figyelmet, a magyar embertől voltaképpen idegen a szesz mértéktelen vedelése. „A sarkvidéken mesterségesen kell fönntartani a test hőmérsékletét, s ha ott az iszákosság még oly állatias is, kevésbé elítélhető, mint nálunk, ahol ideje volna belátni, hogy a magyar emberhez a mértékletesség méltó.” A szeszfogyasztás haszonélvezője természetesen az állam, éppúgy, mint a dohányfogyasztásnak. „A magyar ember három és félszer kevesebb dohányt fogyaszt, mint a flegmatikus hollandi, kb. kétszerte kevesebbet a darabos yankee-nél, kevesebbet, mint a belga, német vagy osztrák. Senki sem bánná inkább, mint a kincstár, melynek ez az egészségre káros szenvedély oly szép hasznot hajt, ha nálunk a dohányzás szenvedélye nálunk csökkenne. Az alkoholt és a dohányt joggal az ország ellenségének nyilváníthatná a kormány. De nem annak, hanem legtevékenyebb vállalkozójának tekinti, aki a szokás hatalmánál fogva szegényt, gazdagot egyaránt zsarol.”

Az ellenzéki kalendárium azért az adózás egészét nem tekinti ördögtől valónak, igazságosabbnak tartja például a szeszt és a dohányárut sújtó jövedékit, az élelmiszerekre kivetett fogyasztási adónál. Az adóról általánosságban is elmondja: „Szükséges rossz, amelyet a magyar ember ősi szokás szerint nem szívesen fizet. De mivel már a Biblia is kimondja, hogy »add meg a királynak, ami a királyé«, fizetésébe bele kell nyugodnunk, mert hiszen a jogállamnak egyik fönntartó alapja az adó.” Na, de most már túlságosan eltávolodtunk 1898-tól, és cefetül közel kerültünk 2007-hez. Becsukjuk hát a könyvet.

Hirdetés