2006. december. 15. 18:20
MTI
Utolsó frissítés: 2006. december. 15. 18:07
Itthon
Hagyó átvilágíttatná az önkormányzat vagyongazdálkodását
A koalíciós szerződést még nem írták ugyan alá, az MSZP és az SZDSZ azonban ennek ellenére tartja magát annak tartalmához - jelentette ki Demszky Gábor azon a pénteki tájékoztatón, amelyen bemutatta új főpolgármester-helyettesét.
Demszky Gábor elmondta, hogy az ellenzéki vádakkalellentétben a főváros az elmúlt két és fél hónapban is működött, attól függetlenül, hogy nem voltak bizottságok, illetve helyettesei. A szabad demokrata politikus nem reagált arra a kérdésre, hogy miként kívánják feloldani a koalíciós pártok között Gy. Németh
Erzsébet főpolgármester-helyettesi jelölése kapcsán kialakult feszültséget. Hangsúlyozva, hogy megegyezésre törekednek, leszögezte, hogy Ikvai-Szabó Imrét mindenképpen főpolgármester-helyettesnek jelöli. Hozzátette, addig is
szakértőként, tanácsadóként számít rá a korábbi főpolgármester-helyettesi tevékenységi területén.
A főpolgármester kifejtette, hogy amíg nem lesznek további helyettesei, Hagyó Miklós a városüzemeltetés mellett más feladatokat is kap majd tőle. Demszky Gábor közölte, hogy új, fiatal, de tapasztalt vezetőtársától határozott, reformoktól meg nem riadó, hatékony és szakszerű intézkedéseket vár. Egyebek közt a város átjárhatóságának, a BKV megújításának a terén - tette hozzá.
Hagyó Miklós rámutatott, hogy a főváros működőképessége és fejlődése nem pártpolitikai kérdés, jól mutatja az is, hogy a 67 képviselő közül 56-an rá szavaztak. A 39 éves élelmiszeripari mérnök végzettségű politikus elsőként
auditáltatni kívánja az önkormányzat vagyongazdálkodását. A közüzemi cégeket pedig átvilágíttatja. Januártól már új BKV-vezérigazgatóval szeretne együtt dolgozni. Az országgyűlési képviselőként tevékenykedő főpolgármester-helyettes érdemben nem reagált a Népszabadság című lapban pénteken hosszasan taglaltak alapján feltett kérdésre, hogy milyen kapcsolatban van Leisztinger Tamás MSZP-közeli milliárdos nagyvállalkozóval. Hagyó Miklós utalva arra, hogy nem tudja értelmezni a kérdést, csupán annyit közölt, hogy ismeri Leisztinger Tamást "ennyit tudok a dologról mondani" - tette hozzá.