Ab: alkotmányos a banki különadó
Az Alkotmánybíróság (Ab) döntése szerint alkotmányos a banki különadó bevezetése. Az államháztartás egyensúlyát javító különadókról és járadékokról szóló törvény által bevezetett, a hitelintézeteket terhelő új adónem szabályait kifogásoló beadványt a testület elutasította.
Három indítványozó - a Magyar Bankszövetség, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és a Takarékszövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége - közös beadványban támadta a jogszabály egyes rendelkezéseit.
Az Alkotmánybíróság (Ab) egyhangúlag hozott határozata szerint azonban a 2007. január 1-jétől hatályba lépő, állami kamattámogatással érintett hitelállomány alapján kamat és kamatjellegű bevétel címén befolyt összeget terhelő járadékról szóló rendelkezések nem sértik a jogbiztonságot, sem a közterhekhez való hozzájárulás kötelezettségét és hátrányos megkülönböztetést sem tartalmaznak.
Az alkotmánybírák a határozat indokolásában kifejtették, hogy a törvény rendelkezései visszamenőleg nem állapítanak meg kötelezettséget és nem nyilvánítanak valamely magatartást jogellenessé - mondta Sereg András, az Ab sajtófőnöke.
Megállapították azt is, hogy a kizárólag a hitelintézeteket terhelő járadékfizetési kötelezettség előírása nem jelent hátrányos megkülönböztetést. A testület arra is rámutatott, hogy a különadó ötszázalékos mértéke nem eredményez aránytalanul nagy elvonást az adóalanyoknál, ezért az adó mértékét illetően sem állapította meg a vitatott rendelkezés alkotmányellenességét.
Az Ab döntött arról is, hogy nem sérti a jogbiztonságot az a törvényi rendelkezés sem, amely a személyi jövedelemadó törvénynek a kamat- és árfolyamnyereség adóra vonatkozó rendelkezései 2007. január 1-jére tervezett hatálybalépését előrehozta és az új szabályokat már 2006. szeptember 1-jén hatályba léptette.
A testület az elmúlt két hétben alkotmányellenesnek találta a házipénztáradóról szóló törvényt, valamint a 2006. évi központi költségvetés céltartalékának felhasználását szabályozó kormányrendelet egyik rendelkezését, ugyanakkor alkotmányosnak minősítette a nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó személyi jövedelemadózás szabályait. Sereg András közölte: ez volt az Ab negyedik olyan határozata, amelyben a testület a nyáron elfogadott, úgynevezett Gyurcsány-csomag alkotmányosságát vizsgálta.