2006. november. 21. 19:54 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 21. 19:47 Itthon

BRFK: továbbra is műveleti terület marad a Kossuth tér

November 24-e után is műveleti terület marad a Kossuth tér - közölte Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

"A főkapitány korábban is azt mondta, hogy amíg a biztonsági kockázat fennáll, addig ezt a műveleti területi jelleget fenntartja. Erről van szó most is" - fogalmazott Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
 
A Parlament előtti területen október 20-án emelték a kettős kordont, a központi állami megemlékezésen résztvevők biztonsága érdekében. A területet október 23-án nyilvánították műveleti területté, miután a rendőrök kiszorították a téren lévő tüntetőket.
 
Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány október 24-én jelentette be, hogy az Országgyűlés biztonságos működése érdekében műveleti terület marad a Kossuth Lajos tér, ameddig csak szükséges.
 
A Magyarok Világszövetsége november 4-ei tüntetésének rendőrségi elutasító határozata szerint - amelyet Gergényi Péter látott el kézjegyével - a Széchenyi alsó és felső rakpart bizonyos szakaszait, valamint a Kossuth tér Parlament körüli részét biztonsági műveleti területnek nyilvánították október 23-tól, a szükséges ideig, de legkésőbb november 24-ig.
 
A műveleti terület kifejezés rendőrségi szakzsargon, ami a rendőrségi törvény által lehetővé tett területlezárás szinonimája. 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.