2006. október. 22. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 22. 11:58 Itthon

Hangos zenével fogadták a közjogi méltóságokat

Hangos zenével fogadták a közjogi méltóságokat a Kossuth téri tüntetők, akik összesen hatvanan lehettek

Miközben a közjogi méltóságok, kormánytagok, politikusok és vendégek folyamatosan érkeztek az állami kitüntetések átadására vasárnap, több tüntető figyelte az Országház főbejárata elé gördülő autókat, és a kormánnyal szembeni véleménynyilvánításuk eszközeként hangos zenét szólaltattak meg a hangszórókon keresztül.

Utolsóként Gyurcsány Ferenc érkezett a Parlament főbejáratához; több tüntető szidta a miniszterelnököt a rendőrség által felállított kordon előtt, de hangos kiabálás vagy fütty nem kísérte megjelenését, mint ahogy más kormánypárti politikusét sem. 
   
A kitüntetés átadására érkezők a "forradalmi színpadról" szóló "nemzeti érzelmű" dalokat hallhattak, melyek egyre hangosabban szóltak a hangszórókon keresztül, de mire a miniszterelnök az Országházba lépett, a zene teljesen elhalkult. A demonstrálók között több rendőr is körbesétált és figyelte a Rákóczi-szobor előtt már több mint egy hónapja tüntetőket. Vasárnap 11 órára 50-60 tüntető érkezett a Parlament elé.
 
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.