2006. október. 20. 17:30 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 20. 18:21 Itthon

„Ne alkalmazzanak erőszakot a Kossuth tér kiürítésére!”

A Kossuth tér kiürítésének lehetőségeiről egyeztetett Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter és Sólyom László. Az államfő azt kérte, hogy a rendőrség ne alkalmazzon erőszakot a tér kiürítésére.

Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalába kérette Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert, akit arra intett, a rendőrség kerülje az erőszak alkalmazását a Kossuth téri tüntetőkkel szemben.

Demszky Gábor főpolgármester levélben arra kérte Bene László országos rendőrfőkapitányt, a rendőrség tartsa tiszteletben a téren demonstrálók alkotmányos jogait. A politikus a nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy kompromisszumos, békés megoldásra kell törekedni a Kossuth téren.

Demszky Gábor elmondta, a jelenlegi rendkívül érzékeny helyzetben „a rendőrségnek nagyon körültekintően kell eljárnia”. Hozzátette, hogy jogilag és politikailag egyaránt ellentmondásos a kialakult helyzet, mert ütköznek az alkotmányos szabadságjogok és bizonyos biztonsági elvárások.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.