„Nem szívesen látott vendég”, így nem hívták meg a varsói magyar nagykövetet a lengyel uniós elnökség nyitóünnepségére
A Romanowski-ügy miatt az amúgy is fagyos lengyel–magyar kapcsolat még tovább hűlt.
A Romanowski-ügy miatt az amúgy is fagyos lengyel–magyar kapcsolat még tovább hűlt.
A vasúttársaság úgy eltüntette a menetrendből, mintha nem is lett volna.
A külügyminiszter szerint már stabilizálódott annyira a helyzet, hogy ezt is meg lehet lépni.
A családja szerint rendőri túlkapás történt. A rendőrség szerint az intézkedés jogszerű és arányos volt.
A versenyhivatal állítja, hogy magánéleti szempontokat nem vesznek figyelembe.
A szálló tulajdonosa szerint emellett 15 millió forint értékben vittek el értékeket az ingatlanból.
A MOK korábbi elnöke szerint az egészségügy a ciklus utolsó, kampánnyal terhelt részében kvázi parkolópályára kerül: a kormány ezzel kapcsolatos tevékenységét „a botránykerülő lázas semmittevés fogja jellemezni”.
A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?
Újabb fotó került elő az Indiában tartózkodó miniszterelnökről.
Reagált Bayer Zsolt Fábry Sándor szavaira azután, hogy utóbbi szerint a Fidesz-kormánytól már semmit nem vár, pláne nem Kossuth-díjat.
Tűz volt egy budapesti szállóépület egyik szobájában vasárnap délután, rövid időre kétszázötven embernek kellett elhagynia az épületet, de senki nem sérült meg.
Orbán Viktor jelenleg családjával és ötfős kíséretével az indiai Kocsínban tartózkodik. A nyilvánosság szinte semmit nem tud az út részleteiről, de megpróbáltuk kiszámolni, mennyibe kerülhet egy ilyen téli vakáció.