Elismerte, hogy felgyújtotta a lányt
Bevallotta tettét a magyarcsanádi lány felgyújtásával gyanúsított fiatalkorú fiú – közölte a fiú védője az MTI-vel. Az elhunyt lány apjának kételyei vannak a beismerő vallomással kapcsolatban.
Tombácz Tamás ügyvéd elmondta: a fiú azért döntött úgy, hogy beismerő vallomás tesz, mert a "börtön magányában rádöbbent tette súlyára", bár eredetileg nem a lány életének kioltása volt a célja. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a fiatalkorú el akart titkolni valamit, és hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra, rá akart ijeszteni a 18 éves magyarcsanádi lányra. Emiatt locsolta le benzinnel és tartott a lány közelébe egy öngyújtót, de nem számolt a belobbanó benzingőzzel és így következett be a tragédia.
A gyanúsítás szerint a lányt megerőszakolták és elvették az értékeit is, ezt azonban a fiú nem ismeri el.
A nyomozás a befejezéséhez közeledik, a hatóság kezében vannak egyéb bizonyítékok, emellett várnak még egy szakértői véleményre; a vizsgálat lezárása után vádat emelnek, és az ügy a bíróságra kerül – ismertette a jogász.
A 18 éves Pénzes Henriettát július 20-án támadták meg, gyújtották fel és hagyták magára Makó külterületén. A fővárosi Szent István Kórház égési centrumában kezelték augusztus 10-én bekövetkezett haláláig.
A 15 éves fiút július 21-én vette őrizetbe a rendőrség; eddig nem tett részletes vallomást, és nem nyilatkozott az ügy és az elkövetés körülményeiről sem. A lány halála óta őt nyereségvágyból, más aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.
Pénzes Sándor, Henrietta édesapja az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy kételyei vannak a beismerő vallomással kapcsolatban és még mindig nem biztosak abban, hogy a 15 éves fiú egyedül követte el a szörnyűséget. Pénzes elmondta: a beismerő vallomás nem hozott megnyugvást számukra; beszélni fognak jogi képviselőjükkel, hogy "érdemes-e tovább boncolgatni" az ügyet.
Mózesné Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudatta: az ügy befejezéséhez még további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges, és várnak további szakértői, illetve kiegészítő szakértői véleményekre is. Továbbra is kérdéses például, hogy történt-e a nemi aktussal kapcsolatban erőszak.
A rendőrség az ügyről szeptemberben tartott sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a lány az őt megtaláló munkásoknak azt mondta, hogy megerőszakolták. A 15 éves fiú szerdai vallomásában elismerte, hogy a bűncselekmény napján, hajnalban valóban közösült az áldozattal, de azt nem, hogy erőszakot tett volna.