2006. október. 12. 11:53 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 12. 11:54 Itthon

Két és félév fogház az érdi gázolónak

A vádlott tavaly szeptemberben egy érdi buszmegállóban nyolc embert elütött, egyikük életét vesztette.

Az ügyészség szerint a vezető lakott területen körülbelül 80 kilométeres sebességgel haladt, a balesetet gyorshajtás és vezetéstechnikai hiba okozta. A vádlottnak nem volt járművezetői engedélye és forgalomból kivont járművel közlekedett.

A bíróság első fokon 2 év 6 hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a vádlottat, és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.