2006. október. 06. 13:16 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 06. 13:16 Itthon

Navracsics: a miniszterelnök mondjon le a hatalomról

A Fidesz frakcióvezetője arra kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt az Országgyűlés pénteki rendkívüli ülésén, hogy gyakorolja a hatalomról való lemondás emberi erényét, lássa be, hogy hazudott, hazugsággal tartotta meg a hatalmát.

"A politikus, ha tehetséges, ha ügyes, meg tudja szerezni a hatalmat, a jó politikus pedig le is tud róla mondani. Az előbbi szakmai, az utóbbi emberi erény" - idézte Navracsics Tibor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltként 2004. szeptemberében elmondott parlamenti beszédét, majd a kormányfőhöz fordulva hozzátette: "Miniszterelnök úr, most kérem, a vita végén gyakorolja ezt az emberi erényt".

A Fidesz frakcióvezetője szerint a miniszterelnök semmivel sem nézett szembe, legfőképpen önmagával nem.

Kövesse a bizalmi szavazás eseményeit percről percre itt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.