2006. október. 05. 19:32 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 05. 19:32 Itthon

Lázadás miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség

Államellenes bűncselekmény elkövetése miatt indított nyomozást a tüntetésekkel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság; a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete miatt nyomoz, ismeretlen tettesek ellen - hangzott el csütörtök este a Magyar Televízió Híradójában.

Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-nek megerősítette a Híradóban elhangzottakat, hogy "az egyik internetes újság tartalma miatt rendelt el nyomozást lázadás előkészülete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen a rendőrség". A szóvivő nem közölt részleteket, csak a nyomozás tényét erősítette meg.

A Híradó értesülése szerint három ember ellen folyik a nyomozás, internetes honlapokon megjelent felhívások miatt. Egyikük a felhívást megfogalmazó Budaházy György, aki ellen már a Szabadság téri emlékmű megrongálása után elfogatóparancsot adtak ki. A BTK szerint államellenes bűncselekmény miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Mint elhangzott, a rendszerváltás óta összesen öt embert gyanúsítottak meg államellenes bűncselekménnyel.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.