2006. október. 05. 11:34 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 05. 11:36 Itthon

Kóka az ország tekintélyét félti

Magyarország nemzetközi tekintélye forog kockán az elmúlt időszak utcai eseményei és az ellenzék destabilizációs politikája miatt – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter elmondta: a számítások szerint az új potenciális befektetések értéke mintegy 1615 milliárd forint, ám beáramlásuk kétséges a mostani belpolitikai helyzet miatt. Ezek a lehetséges befektetések közvetlenül 37,5 ezer, közvetve 100 ezer munkahelyet hozhatnak létre.

Kóka elmondta: a stratégiai befektetők kivárnak, amíg a belpolitikai helyzet megoldódik. Szavai szerint a piac bizalomerősödéssel válaszolt a kormány stabilizációs és reformprogramjára. Egyelőre a befektetők nem árazták be azt a kockázatot, hogy Magyarország ne hajtaná végre a konvergenciaprogramot, hogy ne valósulnának meg a stabilizációs és reformcsomagok – jegyezte meg a miniszter.

Kóka János arra szólította fel Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy "vonja vissza csapatait az utcáról, és hagyjon fel a destabilizációs politikával".

A miniszter elmondta: az utcai események hatására eddig mintegy 2000 vendégéjszakát mondtak le Budapesten. Szavai szerint ennél azonban súlyosabb a helyzet, mert több konferencia és szakmai tanácskozás elmaradt vagy a rendezvényt elhalasztották. A kár értéke mintegy 1 millió euró.

Kóka János közölte: a lakosság devizában felvett hitelállománya 2750 milliárd forint. A forint árfolyamának gyengülése jelentős mértékben ronthatja a devizában eladósodottak helyzetét. A pénzügyi befektetők a miniszter szavai szerint egyelőre kivárnak, és várhatóan nem vonják ki befektetéseiket az országból, azonban ennek nagy ára lehet, mert ugyan a Monetáris Tanács, a jegybank tudja kezelni a problémát, minden esetleges jegybanki kamatemelés jelentősen megemelheti a központi büdzsé kamatterheit.

Kóka János kiemelte: a befektetők továbbra is azzal számolnak, hogy a kormány 2007-re a konvergenciaprogrammal összhangban lévő költségvetést nyújt be, és a konvergenciaprogramot a Gyurcsány-kormány végre tudja hajtani. "A befektetőknek nincs vészforgatókönyve arra az esetre, ha nem valósulna meg a stabilizációs program" – mondta a gazdasági miniszter.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.