2006. szeptember. 24. 13:12 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 24. 13:20 Itthon

Szájer szerint Gyurcsány külföldön is hazudott

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy hagyja abba a hazudozást külföldön, ne próbálja belpolitikai célokra használni diplomáciai tárgyalásait.

Szájer József a miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral folytatott tárgyalásai kapcsán azt hangsúlyozta: a nemzetközi diplomáciában meglehetősen ritka és szokatlan, hogy egy baráti országgal folytatott megbeszélés után az egyik fél hivatalosan cáfolja azt, amit a másik a tárgyalásokról kommunikál.
    
Hozzátette: ilyen cáfolatok csak nyomós politikai indok alapján születnek. Emlékeztetett arra, hogy a német kancellária sajtója udvarias formában, de cáfolta Gyurcsány Ferencnek azt az állítását, hogy Angela Merkel bátornak nevezte a nyilvánosságra került balatonőszödi beszédet.
    
Gyurcsány Ferenc hazudott a belföldi közvéleménynek, de úgy tűnik, hogy a határokon sem tudja leállítani a krónikus hazudozást - jegyezte meg Szájer József, aki szerint ugyanakkor nem ez volt az első eset, amikor a kormányfő külföldi tárgyalásairól nem mondott igazat. 
    
Példaként hozta a Vatikánnal történt megbeszélést, amely után a Szentszék helyesbítést adott ki, valamint a Bush amerikai elnökkel való tárgyalást, amely után Gyurcsány Ferenc tényként közölte a Táncsics-börtön visszaadásáról született amerikai döntést, holott nem erről volt szó. 
    
Arra kérdésre, hogy mit szól Göncz Kinga külügyminiszter Egyesült Államokban tett nyilatkozatáshoz, amelyben Orbán Viktort Fidesz-elnököt hazugnak nevezte, Szájer József úgy reagált: sajnálja, hogy a kormány "jóravaló" tagjai védelmére kelnek Gyurcsány Ferencnek, ugyanakkor, mint mondta, már megszokták az utóbbi években, hogy a baloldal mindenért Orbán Viktort teszi felelőssé.
    
"Mélyen megrendít, ahogy fideszes EP-képviselő társaim az elmúlt két hétben viselkednek" - mondta Harangozó Gábor szocialista EP-képviselő. Véleménye szerint a fideszes képviselők azért próbálják meg Brüsszelben lejáratni Magyarországot, mert úgy gondolják: "ha az ország megbukik, megbukik Gyurcsány Ferenc is, és ők kerülhetnek hatalomra".
    
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.