Magyar vonatkozások Zach feljegyzésében
Az alábbiakban ismertetjük a az Eurocontact belső feljegyzésének néhány magyar vonatkozású részletét. A szöveget Zach „Stichwort” szerűen írta, ezért néhány zárójeles magyarázatot fűztünk hozzá. A dokumentum valódisága mellett szól, hogy a die Presse az ügyet az osztrák választási kampány jegyében szellőztette meg, a magyarországi pártoknak állítólag juttatott kenőpénzek története a botránynak csupán mellékterméke.
„Feljegyzés
Tárgy: 2004 február 5.-i megbeszélés
M5: Hétfő este az MSZP a 100 %-os kivásárlás mellett döntött. Csütörtökön, amikor a szándéknyilatkozat az AKA [Alföld Koncessziós Autópálya Rt.].és a Köztársaság [magyar állam] közt aláírásra került, állandó kapcsolatban álltam az MSZP/SZDSZ-szel, Csillaggal és Jureckával. [feltehetően Roland Jureckáról van szó, a Strabag műszaki ügyekért felelős igazgatósági tagjáról]. Jurecka egyértelműen a 40%-os változatot tartja kívánatosnak. Jellemző, hogy Jureckával hétfő éjjel fél 1-kor még telefonkapcsolatban voltunk. Csillag és Puch köszönetet mondtak, amiért segítettem nekik megértetni dokumentumainkat, és Medgyessyvel szemben argumentálni. A problémát úgy oldottuk meg, hogy a Köztársaság [magyar állam] ne maradjon ülve az M5--ösön, mert akkor a költségvetésben még nagyobb hiány keletkezik, és csak így valósíthatók meg a politikai célok. (Ez hatott az új pénzügyminiszterre is) [Draskovics Tibor]
....Jelenlegi helyzet: - az autópálya-pénzeket építőipari cégeken keresztül fizetjük - Puch (ahogy nekem mondta) elégedetlen és a pénzt már át is akarta irányítani.
Azt kell mondanunk Puch-nak, hogy
· a Strabag a pénzt rajtam keresztül szeretné kifizetni, mivel már fennáll egy hosszabb szerződéses kapcsolat és így az ügy szavahihetően és biztosan kifizetésre kerül.
· rajtunk keresztül továbbra is egy részt közvetlenül a pártoknak tudunk adományozni.
Ami még tisztázandó:
. Milyen csatornákkal rendelkezik a Strabag?
. Ki a kifizető? AKA? Strabag?
. Hol tud bennünket a Strabag kifizetni? Magyarországon, Ausztriában, Svájcban, Szlovákiában?
. Hova tud nekem utalni a megrendelő. Tény, hogy 2002 október 1. óta az OEG [Zahn Nyílt Közkereseti Társasága] és a Strabag között szerződéses kapcsolat van.
. Szlovákiában 19%-os adóztatással?
. Meg tud-e nevezni a szerződéses kapcsolatban álló OEG [azaz Zahnék] egy alacsony adózású országban egy céget, mint a jutalék kifizetés kedvezményezettjét?
Argumentációs papír: Argumentációs papír Kunczénak/Csillagnak, miért térnek el ennyire az autópályakilométerárak a többi CEE országokétól? Bérszínvonal?
Matyi / Puch
- Kifizetések: Matyi is jelen legyen kedden?
- Matyi ill Kuncze közölték velem, hogy az SZDSZ az adósság-átütemezésnél (Peziner) a pénzekből semmit sem kapott, és tudni szeretnék hova folyt el a pénz? "
[Pecsét]
Aczél és Zach Public Affairs OEG
A-1010 Vienna, Ertigasse 4/12
H-1113 Budapest, Daróci út 30
B-1050 Brussels , rue Wiertz 50/28