2006. szeptember. 16. 09:52 Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 16. 09:55 Itthon

Négymilliárdért vesz irodabútorokat az állam

Irodabútorok beszerzésére nettó négymilliárd forint értékben írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) - idézi a Közbeszerzési Értesítőt a szombati Magyar Nemzet.

A központosított közbeszerzési eljárásban körülbelül ezer intézmény érintett, mondták el a lapnak a Kormányszóvivői Irodán. Az iroda adataiból kiderül, hogy 2002 óta a központosított közbeszerzésben részt vevő (elsősorban) állami intézmények közel 22 milliárd forintot fordítottak irodabútor-beszerzésre.

A lapnak arra a kérdésére, miért van szüksége állandóan új bútorokra az államnak, amikor "egy átlagos magyar háztartásban olykor több évtizedig is ugyanazokat használják", a KI-n úgy reagáltak: az állami szférában a bútorbeszerzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások „állandó jellegű feladatként jelentkeznek”.

A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy a 2004-es bútortenderen győztes konzorciumok tagja volt két olyan vállalkozás, amelyben Kupa Mihály volt pénzügyminiszter felesége is felbukkant. A nyilvános cégadatbázis szerint Kupa Mihályné felügyelőbizottsági tagja volt a Garzon Bútor Rt.-nek és a Sandra-Form Euromobili érdekeltségébe tartozott Sandra Kárpitos Rt.-nek.

A legtöbbet 2002-ben és 2003-ban költöttek: akkor évente közel hatmilliárd forintot bútorokra. 2004-ben és 2005-ben négy-négy milliárd körüli összeget fordítottak erre a célra, míg ez év első öt hónapjában közel kétmilliárdot - idézi a napilap a Kormányszóvivői Iroda (KI) adatait. A KI-n elmondták, hogy a beszerzésnek ez a módja költséghatékony, mivel a nagyobb megrendelés miatt jelentős árkedvezményt lehet elérni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.