2006. szeptember. 01. 11:30 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 01. 11:32 Itthon

Közös jobboldali polgármesterjelölt Szegeden

Oláh János személyében közös polgármesterjelöltet állít a Fidesz, az MDF, a KDNP és az Együtt Szegedért Egyesület – jelentették be pénteken a szervezetek helyi vezetői a csongrádi megyeszékhelyen.

„Azért szövetkeztünk, hogy a jelenlegi MSZP-SZDSZ-városvezetést leváltsuk" – mondta Oláh János, a Fidesz szegedi elnöke. Programunk legfontosabb eleme a munkahelyteremtés, a város gazdasági helyzetének rendbetétele. Szeged adósságállománya 17 milliárd forintra, az önkormányzati cégek hiteleivel együtt 20 milliárd forintra növekedett – jelentette ki a politikus, aki hozzátette: az elmúlt négy évben mindes egyes szegedi lakosra jutó hitel 200 ezer forinttal emelkedett.

Ványai Éva elmondta, az MDF polgármesterjelöltjeként összegyűjtötte az induláshoz szükséges kétezer ajánlószelvényt, azonban a város érdekében ezeket nem adja le, hanem Oláh János támogatására kéri szavazóit.

A szervezetek megállapodtak a huszonöt egyéni körzetben a jelöltállításról és listákról is. Az önkormányzati választásokon a Fidesz és a KDNP, valamint az MDF és az Együtt Szegedért Egyesület külön listát indít, tizenkilenc körzetben azonban közös egyéni jelölteket állítanak. Közülük tizennégyen Fidesz-KDNP, öten pedig az MDF és a civil szervezet képviselői - közölte Kalmár Ferenc, a KDNP megyei elnöke. Hat körzetben mindkét csoportosulás állít jelöltet.

Az MSZP és az SZDSZ a várost jelenleg is irányító Botka Lászlót; a Jobbik Apáti Bálintot, a párt városi és megyei elnökét; a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület pedig Dlusztus Imre Táncsics-díjas újságírót indítja polgármesterjelöltként.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.