2006. augusztus. 07. 17:05 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 07. 17:08 Itthon

Schmitt újragondolja szerepét a politikában és a MOB-ban

Schmitt Pál elnézést kért mindazoktól, akiket madárijesztőnek nevezett, a testület viszont a közgyűlésen decemberig adott neki időt arra, hogy politikai szerepvállalása és MOB-funkciója viszonyát újragondolja.

A szeptemberi rendkívüli közgyűlés helyett marad a decemberi rendes közgyűlés, és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke e fórumig hozhatja meg végső döntését saját szerepvállalásáról.
 
Erre a kompromisszumra jutottak a felek a MOB több mint ötórás rendkívüli elnökségi ülésen, megállapodva abban is, hogy a történtekről nem nyilatkoznak, s a konklúziót az elnök ismerteti a nyilvánossággal.
 
Az ülés végén Schmitt Pál az elfogadott közleményt azzal vezette fel, hogy a maga részéről elnézést kért az általa madárijesztőknek tituláltaktól. Egy korábbi nyilatkoztában ugyanis így nevezte azokat, akik a politikai tisztséggel való összeférhetetlenséget és posztjáról való távozását felvetették.

Ami a személyi kérdéseket illeti, a MOB-vezető - saját megfogalmazása szerint - eltekintett az ellene aláírók névsorának megtekintésétől, "hogy a barátság és a  szolidaritás megmaradjon". Hozzáfűzte, hogy az ülésen markáns viták is akadtak, de szavazás semmilyen kérdésben nem volt. Az elnökség - közölte Schmitt Pál - felkérte őt, hogy fontolja meg elnöki szerepvállalását.
 
"A december 9-i határidőig, az akkori közgyűlésig meghozom a végső döntést saját szerepvállalásomról" - jelentette ki.
 
A MOB elnökségének egyik magát megnevezni nem kívánó tagja az MTI-nek azt mondta, hogy a testület méltányosságból mellőzte a Schmitt Pál távozását ösztönző szavazást. Hozzátette, az elnök a kompromisszumos megállapodásnak megfelelően írásban rögzítette, hogy december 9-ig bejelenti lemondását.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.