2006. augusztus. 04. 11:22 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 04. 12:04 Itthon

Gyalogosra lőtt egy autós Budapesten

Gázpisztollyal lőtt rá péntek délelőtt egy gyalogosra egy autóvezető Budapesten a XIX. kerületi Kossuth téri parkolóban – közölte a BRFK.

Unger Pál a BRFK sajtóügyeletese szerint az első adatok szerint a konfliktust az okozta, hogy az autós nem tudta kikerülni a gyalogost. A sofőr ekkor egy pisztollyal rálőtt a gyalogosra, akit kórházba kellett szállítani. Sérülései nyolc napon belül gyógyulóak.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

Az olimpia nagy részén Magyarországon lehetett Sulyok Tamás, de a teljes 228 millió forintos szállásdíjat ki kellett fizetni

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.