2006. július. 19. 17:11
MTI
Utolsó frissítés: 2006. július. 19. 17:13
Itthon
Életveszélyes templom a Ferenciek terénél
Életveszélyessé vált a budapesti Március 15. téren álló katolikus templom, az épület külső felújítása halaszthatatlan - közölte szerdán Osztie Zoltán plébános, aki attól tart, hogy a toronyból lehulló vakolatdarabok előbb-utóbb tragédiát okoznak.
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában és a katolikus egyház használatában álló Nagyboldogasszony-templom, közismert nevén a Belvárosi templom teljes külső rekonstrukciója körülbelül kétmilliárd forintba kerülne - mondta a plébános a helyszínen, Molnár Béla (KDNP) országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Osztie Zoltán hangsúlyozta: a toronyból folyamatosan potyogó vakolat és a hulló cserepek miatt életveszélyes az épület, így hamarosan kénytelen lesz azt körülkeríttetni. Hozzátette: a "külső romlás most már befelé hatol", a beázások rombolják a belső vakolatot, a megroggyant fedél is lassan veszélyessé válik. Arra a kérdésre, szükség lehet-e a templom bezárására, a plébános kijelentette: ezt semmiképpen sem fogják megtenni.
Elmondta, hogy a plébánia igyekszik belülről rendben tartani a régészeti védettség alatt álló műemlék épületet, kívülről megóvni állagát, ahogyan azt a restaurált főkapu és a csatorna toldozása-foldozása is mutatja. Az elmúlt öt évben százmillió forintot költöttek a templomra, annak belső munkálataira, azóta küszködnek, próbálnak pályázni két-hárommillió forintos forrásokra. Készült egy teljes körű állagfelmérés is a templom külsejéről, csak ez 15 millió forintba került két évvel ezelőtt - közölte.
A plébános elmondta: 2001 óta folyamatosan levelezést folytat a fővárossal, illetve magával a főpolgármesterrel, de semmifajta ígéretet nem kapott, "csak felelősség-áthárítás történt". Hozzátette, hogy "most már jogászok bevonásával folytatódik a levelezés"; azt szeretnék elérni, hogy valamilyen módon a tulajdonos fővárossal előrelépés történjen a templom ügyében.
"A főváros folyamatosan pressziót gyakorol (...) az egyházra, hogy vegye át tulajdonba a templomot, de hát nyilván abban a pillanatban fognak kötelezni minket arra, hogy ezt az elvégezhetetlenül nagy költségű és egyébként igényességben is vállalhatatlanul nagy munkát magunk végeztessük el" - vélelmezte a plébános, hangsúlyozva, hogy az épület a nemzeti kulturális örökség, sőt a világörökség része, Budapest legöregebb temploma, ezért nemzeti feladat a karbantartás, a rendben tartás.
A főegyházmegye, a plébánia és személy szerint a plébános javaslata az, hogy a fővárossal közösen pályázzanak valamilyen nemzetközi vagy európai uniós pályázaton, amely fedezhetné az óriási költségeket.
Osztie Zoltán elmondta, a templom alapja még a római helyőrségi tábor kövein nyugszik, azután időről időre újjáépítették; komolyabb külső felújítás talán a századelőn történt.

Kult
MTI
2006. március. 27. 12:13
Kezdődik a Mátyás-templom rekonstrukciója
Gazdaság
MTI/hvg.hu
2005. október. 27. 16:39
Templomot újít fel az MNB
Itthon
MTI
2006. március. 27. 15:50
Kilengéscsillapítót kap a Mátyás-templom
Itthon
MTI
2006. május. 23. 08:39