2006. július. 04. 16:17 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 04. 16:18 Itthon

Bush-vizit: 3,5 millió forintot kapott a BKV a villamoskordonért

A BKV 3,5 millió forintot kapott azért, hogy George Bush amerikai elnök múlt havi budapesti látogatásakor villamosokból álló blokádot vontak a Parlament elé - hangzott el a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottságának délutáni ülésén egy ellenzéki kérdés kapcsán.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese felvetésére Aba Botond, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy már hetekkel korábban egyeztettek az amerikai és a magyar biztonsági szolgálatokkal ez ügyben. Hozzátette, hogy a biztonságiak eredetileg olyan megoldást szorgalmaztak, amely sokkal nagyobb zavart keltett volna. Ennek a megoldásnak a részleteiről azonban nem nyilatkozott a cégvezető.

Azt azonban hangsúlyozta, hogy az utasokat nem érte kár a villamoskordon miatt, mivel a kérdéses időszakban olyan villamosok maradtak a Kossuth téren, amelyeket a csúcsidőszak után garázsba küldtek volna. Megjegyezte azt is, hogy "a figyelem addig elment, hogy az FM-ben (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium) kaptak tartózkodási helyet" a járművezetők. 

Ugyancsak Wintermantel Zsolt kérdésére a vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az elmúlt másfél hónap során 12 forgalomleállással, menetkimaradással járó zavar volt a nagykörúti új felsővezetékek rendszeréhez köthetően. Többletköltséget ez a cég számára nem jelentett, mivel a zavarok elhárítására a forgalomban lévő járműveiket csoportosították át. 

Wintermantel Zsolt a sajtóban megjelent azon hírek valóságtartalmát is firtatta, hogy az állam "ki akar szállni" a 4-es metró finanszírozásból. Aba Botond közölte, hogy a BKV-t ez ügyben sem az állam, sem a fővárosi önkormányzat képviselői nem keresték meg. 

Somlyódy Csaba (MSZP) bizottsági elnök ezt követően megállapította, hogy eszerint érvényes a jelenlegi metrófinanszírozási szerződés. 

A kormánypárti többség és a velük szavazó MDF-es bizottsági tag szavazatával különösebb vita nélkül elfogadta a testület a BKV múlt évi konszolidált mérlegbeszámolóját. 

A cég vezetői egyebek között elmondták, hogy a 60 milliárd forintos hitelfelvételi célt csak a költségek megtakarításával tudták teljesítni. Jórészt a karbantartási kiadásokon spóroltak - jegyezték meg. A cég konszolidált mérlege 22,5 milliárd forintos hiányt tartalmazott tavaly.
 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.