2006. június. 27. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 02. 13:31 Itthon

Kupper pert vesztett Agárdi és társaival szemben

Elutasította Kupper András keresetét a Fővárosi Bíróság. A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője azért perelte be Agárdi Pétert és 15 társát, mert levélben kifogásolták egy, a szovjet hadsereg megszállásáról szóló közleményét és ebben „nácimosdatásnak és nyilasmentegetésnek” nevezték az általa elmondottakat.

A nem jogerős ítélet szerint politikai véleménynyilvánítás történt, annak érték- és igazságtartalmát a bíróság azonban nem hivatott vizsgálni. Emellett a bíró indoklásában kifejtette, hogy a felperesnek közszereplői mivolta miatt "többet kell eltűrnie".

Kupper András korábbi közleményében az állt: a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció felszólítja Demszky Gábor főpolgármestert, Schiffer János főpolgármester-helyettest, Molnár Gyula budapesti biztost és Hiller István "MSZP pártvezért", hogy ne ünnepelje Magyarország szovjet megszállását, mert ezzel sérti több százezer meghurcolt magyar áldozat emlékét.

A közleménnyel szemben budapesti polgárok, köztük művészek, politikusok, történészek fejezték ki levélben tiltakozásukat. 

"A Fidesz-MKDSZ ezzel a nyilatkozattal csatlakozott a budapesti gettó felszabadulásáról való megemlékezésről kivonuló MIÉP-frakcióhoz. A nácimosdatásnak és nyilasmentegetésnek semmi helye a közéletben" - állt a levélben. 

Az aláírók azt is követelték, hogy "a Fővárosi Önkormányzat, a demokratikus pártok frakciói, a Fővárosi Önkormányzat munkatársai nyilvánosan szakítsanak meg minden együttműködést Kupper Andrással". Kupper András nem vagyoni kár megtérítését kérte a személyiségi jogi perben, amit első fokon a bíróság elutasított.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.