2006. június. 25. 13:43 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 25. 11:49 Itthon

Mészöly Géza lett a Vasas futballcsapatának edzője

Mészöly Gézát nevezték ki a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. Ezt Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke és Vancsa Miklós, a Vasas Futball Kft. ügyvezetője jelentette be.

Mészöly Géza még az UTE
edzőjeként. A Megyeri útról
a Fáy utcáig repült
© MTI
A megbízás Jámbor János többségi tulajdonos, a kft. és az egyesület vezetősége, illetve a nemrégen alakult tanácsadó testület egyhangú döntésével született. Mészöly Géza a felkérést attól függetlenül vállalta, hogy a csapat a következő idényben az első vagy a másodosztályban fog-e szerepelni.

Mészöly Gézával két éves szerződést kötött a vezetőség, a minimális cél az élvonalba történő azonnali felkerülés, vagy az élvonalban történő stabil megkapaszkodás. „Számomra nagyon pozitív volt Géza hozzáállása, s hogy annál, hogy melyik osztályban szerepel a csapat, sokkal fontosabb volt a számára, hogy a Vasas edzője lehet" – fogalmazott Vancsa Miklós.

A Vasas a legutóbbi sorozatban elért eredménye, a megszerzett 15. helye révén a második vonalban indul a következő idényben, amennyiben azonban az első osztály nevezési hiányosságok miatt esetleg nem lesz teljes, nem kizárt, hogy a legjobbak között folytatja szereplését. Mészöly a 2005-2006-os szezonban ezüstérmet szerzett az Újpesttel, de a bajnokság végén távoznia kellett a csapat éléről. A Vasast legutóbb Pintér Attila irányította, de vele is szerződést bontottak.

Markovits László elmondta, az elmúlt hetek ismét bebizonyították: a „Vasas család” a nehézségek és bizonytalan helyzet ellenére összetart és nem roppant össze. Nagyon örül, hogy sikerült a klubhoz kötődő, ambiciózus szakembert szerződtetni. Hozzátette, hogy még sok feladat vár a vezetőségre, de az elöljárók arra törekednek, hogy a „Vasas-függők” minél odaadóbb csapatnak drukkolhassanak, ami meggyőződésük szerint meghozza majd a várt eredményeket is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.