2006. június. 12. 15:48 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 12. 15:50 Itthon

Leépítések lesznek ismét a Duna TV-nél

Még az idén újabb leépítési hullám indulhat a Duna Televíziónál - értesült a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló forrásból az MTI.

"Ha az ország gazdasági helyzete úgy alakul, elképzelhető, hogy újabb lefaragásokra lesz szükség" - mondta az MTI forrása, emlékeztetve arra, hogy a társaság bevételeinek zöme a költségvetésből származik.
 
"Vannak még belső tartalékok, ám azokból inkább a tervezett minőségi cseréket kellene végrehajtani" - tette hozzá. Szavai szerint ha leépítenek, akkor ez a 4-500 külsős munkatársat érinti majd "nagyon drasztikusan".
 
Szeles Pál, a közszolgálati médium szóvivője nem kívánta kommentálni az információt.
 
A Duna Televízió élére tavaly februárban megválasztott Cselényi László elnök már mintegy száz belső munkatárstól vált meg a most mintegy 400-420 főállású munkatársat foglalkoztató adónál.
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.