2006. június. 09. 13:00 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 09. 12:59 Itthon

Uniós oktatási támogatás roma fiataloknak

Az Európai Unió támogatásával Második esély elnevezéssel működik iskola a beregi roma fiatalok képzésére a vásárosnaményi kistérségben - közölte Jüttner Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere pénteken egy, a településen tartott konferencián, ahol az oktatási programot mutatták be.

A képzésben azok a cigány fiatalok vesznek részt, akikkorábban különböző okok miatt kimaradtak a középiskolákból és most második esélyt kapva szerezhetnek szakképzettséget - mondta az önkormányzati vezető. A politikus tájékoztatása szerint a 340 millió forint összegű program megvalósításához - pályázat alapján - Brüsszel mintegy 300 millió forint forrást adott.

A pályázó a vásárosnaményi önkormányzat volt, de a közeli Hetefejércsén kialakított iskola oktatását a helyhatóságot támogatva segíti a Beregi Térségi Fejlesztési Társulat, a Szatmár-Bereg Szilva Út Egyesület, a Lónyay Menyhért Szakközép- és Szakképző Iskola, a Nyíregyházi Regionális Képző Központ, a Segítő Kezek Közalapítvány és a vásárosnaményi Cigány Kisebbségi Önkormányzat is.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, továbbá az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány szintén a közreműködők között szerepel, segítve, hogy a program később más térségeknek is mintaként szolgáljon a hátrányos helyzetű fiatalok szakképzéséhez.

Hága Antónia, a projekt szakmai vezetője elmondta: a létrehozott kistérségi iskolában jelenleg 30 fiatal dísznövénykertész és virágkötő, kereskedelmi eladó és vállalkozó, illetve vendéglátó vállalkozó szakmát tanul. A kétéves képzés során számítógép-kezelői vizsgát is tesznek, valamint C-kategóriájú jogosítványt szerezhetnek. A fiatalokat egyéni terv alapján tanítják, természetesen gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek, sőt a végzés után
segítik majd elhelyezkedésüket, vagy vállalkozóvá válásukat.
   
Megjegyezte, hogy szükség esetén a diákoknak bennlakást is biztosítanak, illetve a közöttük lévő, már kisgyermekes anyáknak - az órák idejére - gyermekmegőrző szolgáltatást nyújtanak, a kicsik teljes ellátásával, szabadidős programjainak szervezésével együtt. Élményközpontú módszerrel, a fejleszthető készségekre figyelve oktatnak, a tudást igyekeznek átadni és elsajátíttatni az érintettekkel.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.