2006. május. 11. 19:46 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 11. 19:38 Itthon

Simonyi: megoldódhat az amerikai vízumkérdés pár éven belül

Simonyi András amerikai nagykövet szerint néhány éven belül megoldódhat a vízumkérdés az Amerikai Egyesült Államokkal. Erről a diplomata a Klubrádió Kontra című műsorában beszélt csütörtök este.

"Vízumkényszer nem csak velünk szemben van. Nekem meggyőződésem, hogy néhány éven belül ezen is túl leszünk" - mondta Magyarország washingtoni nagykövete. Az amerikaiakban van egy fóbia, van a kormányzatban egy fóbia, hogy hibát követnek el, s van "egy egymásra mutogatás" a kongresszus és az adminisztráció között – tette hozzá.

Simonyi András nagykövet szerint nem nagyon erősek az amerikai érvek, a magyarok érvei jobbak, erősek, s úgy szólnak, hogy az emberi kapcsolatokon keresztül lehet igazán erős együttműködést építeni. Mi jelezzük, hogy a mi szakembereink nem akarnak kint maradni, hanem ott szakmai tapasztalatot akarnak szerezni, és vissza akarnak térni Magyarországra – közölte a nagykövet. Jók az érveink, biztos vagyok benne, hogy néhány éven belül ezt is magunk mögött tudjuk – összegezte a helyzetet Simonyi András.

A nagykövetnek a riporter feltette a kérdést, nem azért látogatott-e haza Magyarországra, mert a neve korábban már többször felmerült potenciális külügyminiszterként, Simonyi András úgy válaszolt: semmilyen összefüggés nincs a hazalátogatása és aközött, hogy foglalkoztatja az embereket, milyen nevek merülnek fel a különböző posztokon. Engem nem foglalkoztat -
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.