Indul a szúnyogirtás a Duna-kanyarban
Az árvíz miatt a szokásosnál egy hónappal korábban indul a szúnyogírtás a Duna-kanyarban.
A megszokatnál egy hónappal előbb, május közepén indul az első szúnyogirtási akció a Duna-kanyarban, két repülőgép összesen háromezer hektárnyi területen végzi el a permetezést - közölte a munkálatot végző cég vezetője.
Az irtás időpontjának előre hozását az indokolta, hogy az árvíz után az átlagosnál nagyobb mértékben szaporodtak el szúnyogok, ami nemcsak az itt élőket zavarja, hanem a turisták életét is megkeseríti - mondta Lőrincz Árpád.
Az idén azonban kevesebb állami támogatás jut az irtásra, a többit - 10 millió forintot - az érintett 22 önkormányzat adja össze. Ám ez az összeg a szokásos évi négy permetezés helyett csupán hármat tesz lehetővé, holott a nyári hónapokban a hatszori irtás lenne indokolt.
A környezetbarát vegyszert a part menti árterekre két repülőgéppel szórják majd ki a pilóták. A permet csak a szúnyogokat semmisíti meg, a többi rovart nem károsítja, így a természet biológiai egyensúlya nem bomlik meg.