2006. május. 10. 15:57 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 10. 15:58 Itthon

Demszky kitart a létszámleépítés mellett

A budapestieknek az az érdeke, hogy a főpolgármesteri hivatal minél kevesebbe kerüljön nekik – jelentette ki Demszky Gábor. A szakszervezet elérte, hogy az eredetileg tervezett 86 ember helyett a létszámleépítés jelenleg csak 16 dolgozót érint.

A főpolgármester annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy tegnap Danielisz Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese nehezményezte: a hivatal gondoksági intézménye rendészeti dogozóinak csaknem a felét elbocsátották a napokban. A városrendészeti bizottság elnökeként is tevékenykedő politikus a hivatal biztonságos működésének veszélyét látja a leépítésben. Emlékeztetett rá, hogy az idei költségvetésben elegendő pénzt biztosítottak a szervezet működéséhez.

Demszky Gábor elmondta, hogy elviekben egyetért e létszámleépítésekkel, amelyeknek eredményeként takarékosabb lehet az intézmény működése.

Nem lehet egyszerre két dolgot tenni. "Elvárni tőlünk a kisebb és olcsóbb államot", és egyúttal megvédeni minden hivatali dolgozót. "Ennél sokkal súlyosabb intézkedések várhatóak az országban létszámcsökkentésben és minden egyéb tekintetben" – mondta Demszky.

A jogszabály által előírt költségmegtakarítást a Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálat szervezeti átalakítással és a közalkalmazottak számának csökkentésével kívánja megvalósítani - rögzíti az intézmény igazgatója és a szakszervezeti titkára az MTI-hez szerdán eljuttatott közös közleményében. 

A dokumentum szerint a folyamatos egyeztetések eredményeként a szakszervezet elérte, hogy az eredetileg tervezett 86 ember helyett a létszámleépítés jelenleg csak 16 dolgozót érint. Az ő munkaviszonyukat már meg is szüntették. 

Az egyeztetések során a szakszervezet elérte azt is, hogy az érintett dolgozók részére az intézmény ingyenes szakmai továbbképzést biztosít, illetve segítséget nyújt az elhelyezkedésükhöz. Az eddigi információk szerint egy fővárosi intézménynél lehetőség van az érintett dolgozók foglalkoztatására -
írják.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.