2006. május. 09. 17:04 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 09. 17:09 Itthon

Lemondott mandátumáról Szilvásy és Gráf

Az MSZP országos listájáról az Országgyűlésbe jutott Szilvásy György és Gráf József kedden lemondott mandátumáról, helyettük Szabó Lajos és Kránitz László lesz az MSZP-frakció tagja.

"Ahhoz a tevékenységhez, amelyet el fognak látni, nemkötelező országgyűlési képviselőnek lenni" - indokolta Nyakó István, az MSZP szóvivője Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök és Gráf József földművelésügyi miniszter visszalépését.

A koalíciós tárgyalások végén kiderül, hogy a Szilvásy György milyen posztot tölt majd be, míg Gráf Józsefről már a kampány időszakában úgy nyilatkozott Gyurcsány Ferenc kormányfő, mint az egyik legjobban teljesítő kormánytagról.

A költségvetési bizottság elnökeként már sokat bizonyított Szabó Lajos és Sopron szocialista képviselője, Kránitz László - hangsúlyozta Nyakó István, aki szerint ezért fontos, hogy a frakció tagjai legyenek. Szilvásy György és Gráf József visszalépése "az MSZP értékeit és érdekeit szolgálta" - fűzte hozzá.
 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.