2006. március. 17. 13:48 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 17. 13:53 Itthon

Levonulóban az árhullám a Körösökön

Gyakorlatilag levonult az árhullám a Körösökön, mert a vízáradat Kunszentmárton térségébe ért - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetője.

© Vas Népe/Benkő Sándor
A Fekete-Körösön már megszűnt a készültség, a Hármas-Körösön pedig másodfokúról elsőfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget - tájékoztatott Bak Sándor. Elmondta: a továbbra is másodfokú a készültség a Sebes-Körös alsó szakszán, a Berettyón és a Hortobágy-Berettyón, míg elsőfokú a készültség a Kettős-Körösön. Az igazgatóság mind a tíz belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben. Harmadfok mellett védekeznek a réhelyi és a mezőberényi szakaszokon. A belvízzel elöntött területek nagysága 100 hektárral 22 ezer 900 hektárra csökkent, amelyből 11 ezer 200 hektár a vetés. Az igazgatóság az elmúlt napon 21 szivattyútelepet működtetett folyamatosan, amelyek 4,92 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadókba. Az önkormányzatok közül a KÖRKÖVIZIG működési területén 29-ben van érvényben készültség, közülük 17 településen másodfok, 102 településen pedig első fok mellett védekeznek.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.