2006. március. 03. 09:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. március. 03. 09:32 Itthon

Bíróság elé állítják Mudurát

A román Korrupcióellenes Nemzeti Hivatal (DNA) ügyészei befejezték a nyomozást és átadták a bíróságnak azt az anyagot, amely szerint a Medgyessy Péterhez közelálló Mudura György nagyváradi vállalkozó, társaival együtt 29,2 milliárd régi lejnyi (1 ft.=140 régi lej) forgalmi adót jogtalanul igényelt és kapott vissza az államtól, ugyanakkor a vádpontok között korrupció is szerepel.

A DNA állítja, Mudura és a szintén nagyváradi Pap Sándor, ez utóbbi Steel Petrol kft. nevű cége által visszaigényelt áfát több cégen keresztül megsétáltatták, amíg nyoma veszett, majd ők maguk felvették az összeget.

Az ügybe belekeveredett Vasile Blaga belügyminiszter is, aki 2005. december 22-én a nagyváradi Mobimod kft.-ben őrzött 44 százalékos részvénycsomagját a Mudura birtokolta Master Rt.-nek adta el. Blaga bevallotta, habár tudta, hogy „Mudurának gondjai vannak”, az eladással nem ő foglalkozott, hanem megbízottja.

Az áfa-csalással vádolt és Mudurával kapcsolatba hozott Steel Petrolról a DNA kiderítette, hogy 68 milliárd lejjel tartozik az államkasszának.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.