2006. január. 29. 10:32 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 29. 10:33 Itthon

Kuncze lemond, ha a pártja rosszul szerepel

Kuncze Gábor szerint az SZDSZ jól szerepel a választásokon, ha nem, ennek minden következményét vállalja. A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke erről a közszolgálati televízió ban beszélt vasárnap reggel.

"Most azt mondom, hogy meg fogjuk csinálni, és jól fog szerepelni a Szabad Demokraták Szövetsége a választásokon és egyébként a szereplés minden következményét vállalom" - jelentette ki Kuncze Gábor arra kérdésre, reális-e, hogy az SZDSZ nyolc százalékot szerez az áprilisi országgyűlési választásokon, miközben a közvélemény-kutatások szerint a szavazatok 4,8-5,2 százalékát
szerezheti meg, s ezúttal is vállalja-e az esetleges rossz szereplés
konzekvenciáit.
   
A pártelnök emlékeztetett, hogy a 2004-es európai parlamenti választások előtt valóban bejelentette, lemond posztjáról, ha az SZDSZ nem a várakozásnak megfelelően szerepel. Ugyanezt tette az 1998-as országgyűlési választásokat követően, amikor a megítélése szerint és a várakozásokhoz képest is rosszul szerepelt az SZDSZ, "nem habozott ennek elvinni a felelősségét". Akkor azt mondta, hogy pártelnök természetesen az első számú felelőse egy-egy választási eredménynek, ezt a felelősséget magára nézve vállalta, és ezért
lemondott. 
    
Kijelentette, látja azt is, most milyen közvélemény-kutatási eredményeket mutatnak ki az SZDSZ-szel kapcsolatban és ennek van olyan veszélye, hogy "leírja a pártot a választók szemében".

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.