2006. január. 27. 08:22 Utolsó frissítés: 2006. január. 27. 14:28 Itthon

Szabó István évfolyamtársai kérésére vállalta a besúgást

Az állambiztonsági munkával megmentette egy forradalmár életét - így reagál a pénteki Népszabadságban Szabó István Oscar-díjas filmrendező az Élet és Irodalom írására, amely feltárta ügynökmúltját.

© Benkő Imre
"Hálás vagyok a sorsnak, és utólag büszke lehetek a történtekre. Életem legbátrabb, legvakmerőbb cselekedete volt az állambiztonsági munka. Hiszen ezzel mentettük meg egyik évfolyamtársunkat az 1956-os forradalom után a leleplezéstől és a biztos akasztástól" – fogalmazott a rendező a napilapnak.

Szabó István azt mondta, két évfolyamtársa kérésére vállalta a feladatot, azért, hogy egy társuk – aki fegyveresen részt vett a Köztársaság téri pártház elfoglalásában – alibije is hiteles legyen. "Ezért összevissza mondtam mindent, ami elterelte a figyelmet arról, akit védenünk kellett. A történet dokumentálható eredeti '56-os híradófelvételeken"– nyilatkozta Szabó István.

A hvg.hu Ügynökdossziéja
Ha sok mindent tudni szeretne az állambiztonsági szolgálatok tevékenységéről, böngéssze a hvg.hu Ügynökdossziéját!
A rendező örül annak, hogy végre elmondhatja (talán filmen is) a történetét; "gyógyszer lesz sokaknak, és világosabb képet mutat az 1957-től 1960-ig terjedő időszakról".

Gervai András filmtörténésznek, -kritikusnak az Élet és Irodalom eheti számában közölt írásából derült ki, hogy a filmrendező fiatalon titkosügynök volt "Képesi Endre" fedőnéven. A kutató szerint a 19 éves korában beszervezett ügynök a III/III-as csoportfőnökség jogelődjének, a II/5-ös, a belső reakció elhárítását végző osztálynak jelentett néhány éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola később híressé vált hallgatóiról és tanárairól.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.