2006. január. 26. 15:15 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 27. 14:27 Itthon

Az ÉS szerint Szabó István rendező is ügynök volt

Az Oscar-díjas magyar filmrendező, Szabó István fiatalon titkosügynök volt az Élet és Irodalom című hetilap írása szerint.

A hvg.hu Ügynökdossziéja
Ha sok mindent tudni szeretne az állambiztonsági szolgálatok tevékenységéről, böngéssze a hvg.hu Ügynökdossziéját!
Mint az újság pénteken utcára kerülő számában olvasható, Gervai András kritikus az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett több hónapos kutatás után azonosította a "Képesi Endre" fedőnevű ügynököt. Az ügynök a III/III-as csoportfőnökség jogelődjének, a II/5-ös, a belső reakció elhárítását végző osztálynak jelentett több éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola később híressé vált hallgatóiról - írta Gervai András, aki megjegyezte, kétségek gyötörték, helyes-e Szabó István leleplezése.

Az ügynök - akit 1957. február 13-án szerveztek be - akkor 19 éves volt, a főiskola hallgatója; be kellett számolnia a főiskola életéről, a "gyanús, ellenséges megnyilvánulásokról, kijelentésekről”.

Azt nem tudni, mivel zsarolták meg, beszervezési (B) dossziéjáról a levéltárban azt közölték, elveszett - írta Gervai András.

Az ÉS bőven idéz Szabó István jelentéseiből; munkadossziéja szerint 1957 és 1963 között összesen 48 jelentést írt. Elsősorban saját osztálytársairól jelentett, főiskolai tanulmányaikról, KISZ-munkájukról, képességeikről éppúgy, mint esetleges politikai megjegyzéseikről vagy éppen  passzivitásukról”.

A kritikus szerint "az irományok tartalmukat tekintve többnyire semmitmondók, érdektelenségük, gyermeteg mozgalmi frazeológiájuk azonban nagyon is tükrözi a korszak bornírt légkörét, valóságát, politikai realitásait”.

A megfigyeltek között olyan ismert nevek akadnak, mint Bárdy György, Básti Lajos, Gábor Pál, Jancsó Miklós, Kézdi-Kovács Zsolt, Mécs Károly és Törőcsik Mari. Szabó István, nyilván konspirációs célból, önmagáról is jelentett.

Szabó Istvánt az MTI nem tudta elérni, a hírügynökség értesülése szerint a rendező külföldön tartózkodik.
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.