2006. január. 25. 09:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. január. 25. 14:11 Itthon

Thriller készül a Terror Házában - külföldi sztárokkal

Még be sem mutatták a Gubás Gabi főszereplésével készült Könnyek völgye című filmet, máris újabb témán dolgozik Engert Péter produkciós cége a Stone Bridge Films. A magyar vonatkozású projekt a House of Terror (Terror háza) címet kapta.

A részben az ötvenes években játszódó film egy fiatal amerikai politikai elemzőről szól, akinek életét végigkíséri két betű: a "C" és az "F". A főszereplő ennek kapcsán utazik Magyarországra, hogy megfejtse, mit jelent a gyerekkora óta kísértő betűpár. Élete összekapcsolódik a nyilas rémuralom, majd az Államvédelmi Hatóság által használt épülettel, az Andrássy út 60-nal. A mozi ennek ellenére nem annyira politikai dráma lesz, mint inkább egy pszichothriller, melyben hangsúlyos szerepet kap a Terror Háza - írja a Filmlexikon.hu.

Ami már biztosnak látszik: Marozsán Erika és Maia Morgenstern szerepelnek majd a Terror Házában, de Görög Zita személye még kérdéses. A film producere, Varga Zsolt elmondta, hogy több „A" kategóriás sztárral is tárgyalnak.

A producer reményei szerint már ősszel bemutathatják a filmet, de legkésőbb télre biztosan a mozikba kerül. A Budapest Filmmel már korábban sikerült megállapodni a film magyarországi forgalmazásáról. Amellett, hogy Magyarországon forgatják, várhatóan a világpremierje is nálunk lesz a Terror Házának.

Forrás: filmlexikon.hu

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.