2006. január. 24. 17:06 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 24. 17:10 Itthon

Az MSZP elsőként regisztráltatta magát a választásokra

Délután az MSZP bejelentette az Országos Választási Bizottságnál, hogy indul a parlamenti választásokon. Ez a közjogi lépés azt jelenti, hogy az MSZP hivatalosan is egyértelművé tette, önállóan indul a választáson.

Szekeres Imre a párt elnökhelyettese elmondta, hogy az MSZP-nek minden választókerületben vannak jelöltjei, és a párt már elfogadta mind a húsz területi listáját is.

Hiller István, az MSZP elnöke január 19-én jelentette be, hogy a szocialista párt február 18-ra összehívott kongresszusa dönt a párt országos listájáról, miniszterelnök-jelöltjéről és a választási programról.
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.